i d é z e t e k *_*

... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

"Egy mondás szerint, onnan tudhatod, hogy fontos dolog történt az életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni, mint azelőtt. Kaptál valakit, vagy éppen elveszítetted, nagyon megbántottak, vagy te tetted, aztán pár pillanatra kívülről láthatod az életed. Érzed, valami végérvényesen megváltozott. Mélységeid kékje, magasságaid zöldje egymásra borul a távolból, apró pontok az emberek. Aztán belekortyolsz a kávédba, visszarepülsz a földi reggeledbe. Érzed a szemetelő esőt, de ma valahogy még ennek is örülsz. Mert változol


,Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni. Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet, esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját. Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem, meghalok a vágytól, és féltem elveszítek valakit, aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elvesztettem. DE TÚLÉLTEM! És még most is ÉLEK! Az életet nem csak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd. ÉLJ! A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon."


"Ne a hibáit számold amit elkövet,
hanem a vele töltött boldog perceket.
Azt, hogy hányszor volt, hogy nagyon hiányzott,
Azt, hogy hányszor érezted, hogy érintésétől a hideg kirázott.
Ne hízelgő, nyálas, szép szavakat várj tőle el,
Csak pár érintést amiben érzéseit mondja el.
Azt nézd, hogy ölel meg mikor fázol,
Hogy elnézi-e neked mikor nagyot hibázol.
Hogy csókol meg mikor búcsúztok
hogy néz rád mikor újra találkoztok.
Elvisel-e úgyis ha éppen hisztis és nyűgös vagy,
kellesz-e neki úgyis ha kicsit bolond és gyerekes vagy?!"



Elfutnak az évek, és senkit nem találsz,
ki jóban és rosszban melletted áll.
A világ zajában a hangod elvész,
elnyel a mindenség apró porszemként.

Lehetsz te bárki, ha egyedül vagy,
bármilyen szél könnyen elsodorhat.
Lehetsz te bármi; büszke és vad,
de neked is fáj, hogyha egyedül vagy.



.-Szeretsz?
-Nem tudom.
-Mért nem?
-Nem vagyok biztos.
-Kételyek?
-Azok.
-Akkor mit érzel?
-Ez bonyolult.Néha hiányzol,nem bírom ha nem vagy velem.Szükségem van a jelenlétedre,még ha nem is nézek rád.Néha ellöklek mert félek.Megijedek tőled,pedig nem bántasz.Néha futnék veled akármeddig,akárhova csakhogy együtt lehessünk.Néha úgy érzem nem jó ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat.Lehet hogy nem tudom megtenni.A szívem megszakad,ha mással látlak,de nem szólok egyetlen szót sem.Csak elsétálok.Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán.Pedig lehet olyat tettél amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból.Néha ha rád gondolok sírok,néha nevetek,néha ordítok,aztán megint ott a mosoly az arcomon.Lehetne egyszerű,de nem…ez bonyolult.
-Akkor szeretsz?
-Azt hiszem.
 
 


Egy embert elengedtem. Már nem tartom a barátomnak, és nem is vágyom rá, hogy az legyen. Már nincs gyomorgörcs mikor meglátom, csak egy gúnyos kis mosoly a szám sarkán és egy kis szomorúság mélyen bent a szívemben..
 
 


Hiányzol. Nem vagy itt. Ilyenkor úgy érzem, énbelőlem is hiányzik valami. Vagy valaki. Ha arra gondolok, mi lenne, ha itt lennél. Nem kellene több, csak hogy itt legyél mellettem. Leülnél velem szemben, és néznél.Bárhová...Mindegy,de itt lennél….Mert a szememben könnyek izzanak, mert tudom, hogy nem vagy itt. Csak a gondolatom játszik velem, megint. De én akkor is veled akarok lenni. De várok, és mindig csak várok, és már szükségem van rád, mint már annyiszor lett volna, de nem jöttél, és én magam alá kerültem, de vártam, vártalak, mert hiányoztál. És most nem vagy itt. Azt hittem, dúdoltál nekem, de csak a szél zúgott odakint. Azt gondoltam, velem vagy, de csak a gondolatom játszott velem. Úgy hittem, te érintesz meg, de csak parázs pattant a kezemre. Abban reménykedtem, te nézel rám, de csak a csillagokat néztem.




A tündérmesék néha igenis valóra válnak.. hisz a boldogság ott van egy ölelésben, egy mosolyban, egy ízben, egy illatban, egy szóban..

Már nem érdekellek többé.. de akkor miért akarod még mindig darabokra szaggatni a szívem? Emlékszem, régebben éreztem valamit, de most minden üres itt bent..




Abban a hétfői mosolyban benne volt egy keddi levél, egy szerdai csók, egy csütörtöki "rólad álmodom", egy pénteki vágyakozás - és egy soha napi beteljesülés.

Ha fájdalom kínoz, az még nem azt jelenti, hogy szenvedtél. Annak a jele is lehet, hogy őszintén szerettél valakit.. ez pedig a fájdalom jobbik fajtája, nemde?




Elveszíteni a vágyainkat az valóban tragédia, de valóra váltani őket, azt hiszem az egyetlen esélyünk. Az idén szerelemre vágytam, arra, hogy feloldódjak egy másik emberben, legyőzzem a félelmeimet és újra érezni tudjak. Teljesült a vágyam, ha ez tragédia, ám legyen, minél gyakrabban kérek belőle.. a világon semmiért nem mondanék le róla! ♥



Anyukám mindig mondogatta, hogy ha nagy leszek, az lehetek ami akarok: színésznő, orvos, tanár vagy énekes..bármi. De anyukám tévedett. Sohasem lehetek az Ő barátnője :/




Úgy akarom ahogy lesz, mert sosem úgy lesz ahogy akarom.

Édes, nincs semmi baj, nem törted össze a szívem... azzal a pár szóval csupán az életem romboltad szét






Ez az a szellem, aki üldöz téged.. az emlék, ami elöl menekülsz. Figyellek téged egy ideje, ahogy dolgozol éjt nappalá téve, néha annyira keményen, hogy még levegőt venni sincs időd. Az emberek három okból teszik ezt: mert őrültek, vagy buták, de inkább mert felejteni akarnak.. valakit, aki számukra fontos:(




Szerintem a legjobb,amit tehetsz az,hogy hagyod,menjen a maga útján a dolog.Szerintem nem jó az ilyen se veled se nélküled,bár mondjuk kinek mi.De szerintem mindenképp hagyd,hogy ő küzdjön érted.Ha az,vagy aki voltál és nem hagyod,magad akkor mindenképp kelleni fogsz neki előbb-utóbb.Ha más nem akkor most azt mondja,hogy hagyjátok abba,aztán egy nap meglát téged és azt fogja gondolni, hogy,kellesz neki.Ha tényleg szeret, vagy valaha is szeretett,akkor sose fogja magát túltenni rajtad.Akárhány lánnyal jön össze.Mindig féltékeny lesz, ha mással lát és egy idő után eljut arra a szintre,amin te most vagy,nem tud majd nélküled élni...Csak addig várjál!




Tudod mi az élet? Büntetés!
Büntetés, azért amit nem követtél el,
de a fájdalmat mindig érezned kell!
Bárkit szeretsz csalódást okoz,
s te minden éjjel utána zokogsz!
Sírsz és kérded: mit rontottál el?...
de válasz nem jön, veszekszel a csenddel!
Hallgat, csak a gúnyos nevetést hallod,
Mert nem tudod feledni semmi bánatod...!
Reggel újra úgy teszel, mintha minden jó lenne,
De összeszorul szíved míg hallgat a csendbe!...



A fiú 14 szál rózsát adott a lánynak - 13 igazit és 1 műt & azt mondta: szeretni foglak addig, míg az utolsó el nem hervad…





"Van egy pont,ahol a kislanybol no lesz.
Egy pont,ahol legyozod a felelmet. Egy pont,ahol kiborulsz.
Egy pont,ahol mar csak rohogunk mindenen.
Egy pont,ahol mar nem agyalsz. Egy pont,ahol erosnek kell lenned, es egy masik,ahol elgyengulhetsz. Egy pont,ahol az extazis kezdodik. Egy pont,ahol minden bolcsessegedre szukseg van es egy masik,ahol ujra kisgyerek lehetsz,ha arra vagysz. Mindig van egy PONT..

Érezted azt,hogy téged senki sem ismer igazán? Hogy hiába akarsz valamit elmondani másoknak,úgyse értik meg?Ami neked hatalmas probléma,azt más úgyis leszarja.Sőt,Te se ismered magad eléggé.Ha jellemezned kell önmagadat,fogalmad sincs milyen szavakat használj.De mégis volt egy olyan időszak,amikor mintha tudtad volna ki is vagy.Egy olyan ember volt veled,aki mellett önmagadra találtál,és akivel őszinte tudtál lenni,mert megértette amit mondtál neki. Ám ennek vége lett és újra elvesztél.A mai napig is azon tanakodsz,hogyan lehetett egy ilyen ember ekkora hatással rád,és hogyan tudtál önmagad lenni vele?Ami pedig a legnagyobb kérdés :Mikor találod meg újra azt akit régóta keresel?


Sosem tűnődtem azon hogyan fogok meghalni.. de jó halálnak tűnik, hogy olyan valaki helyett haljak meg, akit szeretek ..<3

Amikor az élet valóra váltja a legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér..:|

Szükséged van egy szívre? Csak tessék. Vidd az enyémet. Vigyél el mindent amim van <3




Te ezt nem érted. Te talán elég bátor vagy elég erős vagy ahhoz, hogy nélkülem élj.. de én nem tudok ennyire önfeláldozó lenni. Nekem veled kell lennem. Ez az egyetlen módja annak hogy éljek..:(


Alkonyat van megint. Újra vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér..:(=((

Van pár pillanat, amiért megéri élni, látszólag semmiség az ember mégis érzi, jó pár pillanat, van belőle bőven, kettesben kézen fogva, mezítláb a fűben, mikor megszűnik minden, nem számít semmi, pont így, pont most veled szeretnék lenni (♫ the Grenma)



Ahogy lassan felnövünk, megtanuljuk, hogy az az ember is (akitől nem is várjuk) okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több,mint egyszer..és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd másokét,szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt! Harcolni fogsz a legjobb barátaid ellen..sőt,előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz. Az új szerelmed vádolod majd egy régi hibái miatt. Sírsz majd,mert az idő túl gyorsan telik,és elveszítesz valakit,aki közel állt hozzád.Épp ezért készíts túl sok fényképet, nevess túl sokat és szeress úgy,mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc,amit szomorúan töltesz,az egy perc boldogság..amit már sosem kapsz vissza!



A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb..:((

Csalódni abban, kit szeretünk,

Szívünk meghasad hiába nevetünk,

Dacolni némán, hogy nem fáj ha nincs tovább

Miközbe zokogva ébredünk

Minden éjszakán!







Ahányszor az emberek megkérdezik: " ti ketten jártok? "
...el sem tudod képzelni, milyen fájdalmas azt mondani
" nem, csak barátok vagyunk " :(





Elegem van az életbol, nem akarok élni,
Nem akarok szenvedni, se többet félni.
Nem akarok érezni már se jót, se rosszat,
Nem akartam rövid életet, se hosszat.
El akarok menni innen, el jó messzire,
Emberek nélkül akarok lenni, nem gondolva semmire.
Felejteni akarok, nyugalomban, csöndben,
Erdoben sétálni a sötétben és ködben.
Nem akarok vitát, sem szidást hallani,
Nem fogok többet senkit se zavarni.
Nem akarok bánatot, nem akarok érzést,
A szívem nem bír már el több vérzést.
Vérezni lehet, míg az embernek van vére,
De nekem már nincs, eldobom végre.
Utálom a világot, zord környezet,
Sötét, borús, borzalmas övezet.
Nem találok örömöt itt, se boldogságot,
Csak megvetést, bánatot, hazugságot.
Vidám szeretnék lenni, mégsem tudok,
Ezért feladom, és a Halál felé futok.
Gyenge vagyok és gyáva, nem tagadom,
De nem látok semmi okot, amiért itt kéne maradnom.
Nem tudom mit érez más, csak azt amit én,
Nem lehetek többé boldog, ez már tény.
Melankólikus mondanivalóm csak egy szó: Halál,
Egy lány, aki nem keresi a boldogságot, mert sosem talál.





Ígérem, hogy többé nem zavarlak,
S most már többé nem érdekelsz.
Egy lány félre áll utadból, és nem lesz többé játékszered.
Szemed csillogásán látom,
Vártad ezt már azt hiszem.
Meg kellett volna tennem rég,
De mindent legyozott a vágy és a szerelem.
Gondoltam mit tegyek, mit csináljak....
Nélküled mi lesz az élet, mi lesz a cél?
Ha mégis neked kellett, ne gondolj arra, hogy könnyes szemmel búcsúzom.
Tudom késo már, elveszítettelek és nem jössz vissza sosem.
Akarod mg most is talán....
Nem szóltál csak elmentél csendesen,
Mond miért van az, hogy mindíg azt szeretjük ki mást szeret?
Miért van az, hogy fájó könnyet ejtünk, ha a múlt emléke énekel?
S bár találunk szebbet, jobbat a lelkünk,
Azt az eggyet sosem feledjük.
Elhatároztam, hogy elfelejtelek,
De ha meglátlak úgy érzem, te vagy az igazi!
Megfogod látni, ha majd múlnak az évek, ki volt az ki igazán szeretett Téged!
Elmentél tolem kedvesem,
S én hagytam, hogy menny csak el.
Ki menni akar azt hagyni kell.
Mosolyog hozzád az arcom, de mögé már seni sem lát.
Most látom, hogy milyen nehéz ha elhagy egy jóbarát..
Kacagva búcsúzom en is, de hangom mégis remeg,
Mosolygok az utcán végig, és aztán befordulok.
Fáradtan szememhez nyúlok:
...Könnyem csorog...
Ha valaki megkérdezné: Mit jelentesz nekem?
Lehajtott fejjel csak annyit mondanék:
-Semmit csupán az életem!
Megpróbáltam nem gondolni Rád, de néhány percnél nem bírtam tovább.
Gondolataimból elüztelek, de Te százezerszer visszaérkezel.
Hogyan mondjam el mi nyomja lelkemet,
Eggyetlen érzés mely kitölti szívemet.
Hogyan mondjam el?:
Lehet fájó könnyek közt, amik éltetnek.
Nem... nem akarok neked csalódást okozni, csak azért mert szeretlek.
Halgasd meg az én fájdalmas versemet,
Melyet neked irtam, hogy igazán mit érzek.
Mert mit ér a hit, ha nincs kiben hinned,
Mit ér a szerelem, ha nincs kit szeretned,
Mit ér a bizalom, ha már nem bízok benned,
S mit ér az élet, ha nincs kiért élned?
Látod én már nem hiszek mert nem hihetek.
S nem bízok mert, benned nem bízhatok meg.
De még mindíg szeretlek, mert van kit szeretnem.
S, hogy mit ér így az életem?
Talán annyit amennyit adtál nekem.
Eggyütt töltöttünk sok szép éjszakát.
Mikor hazaértünk így szóltál: - jó éjszakát.
Boldogan mentem be a kapun, s arra gondoltam, hogy mikor találkozunk?
Pár nap múlva újra találkoztunk.
Mindíg szerettelek és nagyon imádtalak,
Néhány hétvége még a mién volt,
Aztán megláttam valamit ami talán igaz sem volt.
Más lánynak fogtad márt a kezét,
Nem bántott téged, hogy látlak én,
Nem szóltam semmit, mit szólhattam volna.
Rájöttem, hogy ennyi volt és gondoltam jól van.
Két nap múlva újra találkoztunk.
Látszott rajtunk, szomorúak vagyunk.
Te halkan ígyszóltál maradjunk barátok...
Sokáig nem tudtam mit mondjak erre,
De elkellett hinnem, hoyg örökre vége.
Elmentél tolem, s én hagytam, hogy menny csak el.
Aki menni akar azt hagyni kell.
Hazug kacagással indultam a kapu felé, és éreztem, hoyg sírnom kell.
Ha valaki akkor megkérdezte volna, mit jelentesz nekem,
Lehajtott fejjel csupán annyit mondanék:
-Semmit csupán az életet!
Ha valaki megkérdezte volna akkor miért sírok,
Zokogva felelném, ne ismerd meg a bánatot.
Talán Te is így éreztél mikor menni láttál,
De ne feledd el, hogy aki megcsalt, az Te voltál.
Azóta 2 hónap telt el, és a 2 hónap után eggyütt voltam veled.
Boldog voltam mert szerettelek Téged.
De le kell mondanom rólad ezt érzem.
Tudom, hogy nem szeretsz és ez fáj nekem.
Ha veled vagyok csak még jobban szenvedek,
Már megszokhattam volna a sok csalódást,
De a szívem már nem bírja ezt a csapást!!




...nekem ka`osz kell nem biroma rendet,
zaj kell ami megoli a csendet,
e`let kell e`s szabadsag nem
valami ostoba hazugsa`g..."

~
Könnyebb azt mondani: `már nem szeretem ot többé`,
mint megmagyarázni azt, miért is szeretem ot még mindig
ugyanúgy.


Tudtad hogy fáj mégis megbántottál
Én szerettelek de te csak kihasználtál..
Egyszer rájössz hogy én szivbol szerettelek
De akkor már késö lesz Én már elfeledtelek..
A szivem másé lesz mert te megtagadtad
És látod most már én nevetek rajtad....:(



A boldogsá olyan,mint a csók.Megkell osztanod valakivel,hogy élvezd...<3



Az igazság mindig a szívedben lakozik, Kit szeretsz, valahol gyulölhetsz is. Ha kételyek gyötörnek, O talán örülne, Ha fognád két kezét, Te csupán arra gondolsz, ennyi volt, elég. Szakítasz, s vége mindennek. O boldog, te vagy ki elveszett. Sírsz otthon, utcán, a magányban, Tán o is gondol még rád szobájában, Hogy valaha ott voltál, de többet soha, Reménykedsz, hogy elfeled és nem gondol rád soha, Így csak neked fáj e szomorú történet, De o is orizgeti még fényképed. Átkarol, s kérdi "Szeretsz e még" Kicsúszik a szádon "Azt mondtam elég" Jön az üzenet "Ezt elcseszted" Mosolyogsz az egészen, mert túllépett. Nem lesz még egy, ki így szeret, Hát írsz neki egy sms-t. "Szeretlek most, s örökké" Magához húz, ismétel "Most, s örökké" Élvezed a pillanatot, bár nincs szabadságod, Gúnyol, kínoz, játszik veled, Könnyes szemed, már nem érted. Visszakaptad, o az, ki elment, Emlékszel?! Más így nem szeret. Nincs szabadság, s talán nem is kell, A tehetetlenség a sírba visz el...!




Ebben a vilagban legalabb ot ember van ,aki ugy szeret,hogy meghalna erted es legalabb tizenot,aki igazan szeret!Az egyetlen ok,ha valaki utal az azt jelenti,hogy ojan szeretne lenni mint te!

Mosolyod azoknak is oromet szerez,akik nem szeretnek!!

Minden este gondol rad valaki elalvas elott!!

Valakinek az egesz vilagot jelented!!

Valaki nem tudna miert elni ha te nem lennel!!

Kulonleges vagy es egyeniseg vagy!!

Valaki akinek a letezeset figyelmen kivul hagyod szeret teged.A legnagyobb hujeseg is amit csinalsz,jo valamire.Ha ugy gondolod mindenki hatat fordit neked,jol nezz korul!Elsosorban te vagy az,aki hatatfordit mindenkinek!
HA AZT GONDOLOD NINC SZERENCSED AMIERT NEM KAPTAD MEG AZT AKIT SZERETSZ,NEM IS FOGOD SOHA MEGKAPNI!!
Ha nem gondolod elobb vagy utobb valoszinu,hogy megkapod!
Emlekezz a bokokra amiket kapsz es felejtsd el a rossz megjegyzeseket!Mindig mond meg az embereknek,mit erzel irantuk,jobban fogod erezni magad ha mar tudjak!Senki nem erdemli meg a konnyeid,es az aki megerdemli,sohasem fog megsiratni!Ha van legjobb baratod,mindig legyen ra idod,hogy elmondhasd neki,mit jelent szamodra!!!

 
 

"FÉLEK... RETTENETESEN... ÉS FÉLEK, HOGY PONT EZZEL RONTOK MAJD EL MINDENT. HISZ MÉG FEL SEM FOGTAM IGAZÁN EZT AZ EGÉSZET... ANNYIRA HIHETETLEN.HISZ MINDEN, AMIRőL AZT HITTEM CSAK HAZUGSÁG, CSAK MESE, ÉS VELEM TALÁN SOHASEM TÖRTÉNIK MEG MÁR...ITT VAN... ÉS MEGTÖRTÉNIK...CSAK FÉLEK, HOGY TÚL GYORS, TÚL HIRTELEN EZ AZ EGÉSZ... ÉS AMILYEN HIRTELEN MEGJELENTÉL AZ ÉLETEMBEN OLYAN HIRTELEN EL IS TűNSZ MAJD... A TEGNAPI MONDATTAL AZ A BAJ, HOGY MÁR ÉN IS ÉREZTEM EZT... DE Kettőnk KÖZÜL VALAMELYIKÜNKNEK EGY KICSIT A FÖLDÖN IS KELL JÁRNIA. ÚGY LÁTSZIK EZ A SZEREP MOST NEKEM JUTOTT.NEM AKAROM, HOGY ELVESSZ PILLANATAIMBÓL... JÓ EGYEDÜL LENNI, DE MOST, HOGY MEGTALÁLTALAK, MÁR EGYÁLTALÁN NEM VÁGYOM RÁ...DE EZ FÉLVE, HITETLENÜL, A FÖLDÖN JÁRVA NEM FOG MűKÖDNI... EHHEZ IDő KELL... RENGETEG IDő... ÉS HÁT VALLJUK BE... MÁSUNK SINCS, MINT IDőNK EGYMÁS NÉLKÜL..."



"Emlékszem az elso találkozásunkra,
a mosolyára az érintésére.
Bárhol elkezdodhet az életed,
és megnyílhat elotted a jövo.
Eloször talán, észre sem veszed,
hogy mi történik veled!
Annyi ember él a Földön,
de végül minden egy valakitol függ.
Néha, még kétségbe esem,
ha kifulladok! De tudom,
hogy ebben a tökéletlen Világban
van valami szépség...
Szépség, amit csakis én láthatok...
Ero, amit senki sem vehet el!

/ Orült és gyönyöru /



Elegem van a vilagbol,a holnapbol,a mabol,
elegem van az emberekbol,magambol es masbol.
Eleg volt a sok rosszbol,a fajo erzesekbol ,
elegem van a megvalaszolatlan kerdesekbol.
Utalom a magam korul levo sok gyulolkodo arcot,
elegem van mostmar feladom a harcot.
Mert gyozott a banat es ledoltek a falak
En pedig csak neman allok az akasztofa alatt!


“Kérlek, ne hagyj magamra, csak újra hadd bízhassak benned,
Magány, Fájdalom, vállalom, de egyedül már nem megy,
Magamat áltatom, láthatod belőlem csak ez lett,
Nem adom fel, habár mindig újból vesztek.”




Egyszer megígérted nekem, hogy mellettem maradsz,
de egy ido után ellöktél magadtól, sohasem hitted hogy
egy lány is eros tud lenni, hát most megmutatom neked,
hogyan is kell ezt tenni


Néha csak akkor látunk tisztán,
mikor a szemünket már elmosták a könnyek



------
Sötét minden, mint szürkületkor egy borús napon, csak egy kevés fény dereng, hogy lássam, nincs semmi látnivaló. Én pedig ott rohanok úttalan utakon a homályban, és csak keresek, keresek, keresek valamit, egyre kétségbeesettebben. Ahogy múlik az idő, próbálok gyorsabban futni, de ettől csak még ügyetlenebbül csetlek-botlok... Aztán mindig eljön az az álombéli pillanat - és hiába érzem, hogy közeledik, mégse tudok soha felébredni, mielőtt utolérne -, amikor már nem emlékszem rá, mit is keresek. Amikor rájövök, hogy nincs is itt mit keresnem, hogy nem fogok találni semmit, hogy soha nem is létezett semmi más, csak ez a kietlen, kihalt erdő, és soha nem lesz semmi más... semmi, de semmi.




"Viszontlátásra! Mondom és megyek...

Bennem legbelül valami remeg.

Mert nem tudom, sosem tudhatom:

szoríthatom-e még azt a kezet, amit elengedek"


Légy erős!


Tedd, amit tenned kell,
Ha menni akar, engedd el!
Ez a szerelem már rég nem tiszta,
Ahogy a folyó sem fordulhat vissza,
Engedd őt is előre menni,
S ne akard többé már szeretni.
Az Ő szíve már rég nem Tiéd,
Hát engedd ki szívedből szívét,
Mert ha végleg ott marad,
A Tiéd csendben megszakad."





Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.




Megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látni fogsz engem. Nem jövök vissza. Nem foglak megint keresztülvinni egy olyan dolgon, mint ami ez volt. Tovább kell élned az életed, anélkül hogy beleavatkoznék. Olyan lesz, mintha soha nem léteztem volna.



Csak bámultam, és azt kívántam, bárcsak sose jönne el a jövendő. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana, vagy ha ez nem lehetséges, akkor hadd múljak el én is a pillanattal!





A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém les




>b> Csak esik és esik. Amióta elmentél nem kelt fel a nap. "





BaRa`TsA`g





"A barát egy mosoly, mely bátorít, ha félsz;
a barát a taps, mely ujjong, ha célba érsz.
A barát egy kéz, mely felhúz, ha elestél;
a barát az álom, mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp, mely érted hull, ha baj van;
a barát gyémántpáncél, óv téged a harcban.
A barát egy nevetés, mely felharsan, ha meglát;
a barát egy rózsakert, mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag, mit az éj varázsol;
a barát egy dallam, mit meghallasz bárhol.
A barát a láng, mely kitáncol a tűzből;
a barát az emlék, mit szívedben őrzöl.
A barát is csak ember,s néha tán hibázik, de szeret, s ha nincs veled, érzed, hogy hiányzik."



Barát az, aki egy rettenetes napból is tökéleteset tud varázsolni...






Arms are for hugging, boys are for kissing, best friends are for when a boy is kissing someone else & you need a hug

A karjainkkal ölelünk, a srácokat megcsókoljuk, de a jó barátok azért vannak, hogy mikor a srác mást csókol, legyen aki megöleljen :)

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 151
Tegnapi: 259
Heti: 630
Havi: 1 830
Össz.: 1 579 742

Látogatottság növelés
Oldal: Ha már nem bírod..
i d é z e t e k *_* - © 2008 - 2024 - szomruidezetek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »