„Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz s hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmogsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted miközben elmész és nézni akarom ahogyan becsukod az ajtót.Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz és elmondod hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor amikor semmi dolgom sincs és érezni, hogy biztonságot adsz, biztonságot ad tested melegsége és lágysága. Melletted akarok lenni miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán.Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki.Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra s ÚJRA.Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, "miért"- eket feltenni , mint egy 5 éves kisgyerek. Magabiztosságod mellett eljátszani egy kislányt, aki semmit sem ért, csak azt tudja elmondani, hogy mennyire szeret és becsül. Nézni akarom nap mint nap, ahogy megmosod a fogad, ahogy felöltözöl, befújod magad a parfümöddel.Veled akarok lenni, amikor beteg vagy és megcsókolni téged és nem érdekelne ha elkapnám; még ha halálos beteg is lennél. Ha az lennél, akkor addig csókolnálak, míg el nem kapom, hisz ha elvesztenélek, akkor nem lennék senki sem. Veled halnék meg, hisz az életem nélküled semmit sem érne. Nem tudnám elviselni a hiányodat, hisz akkor minden nap arra gondolnék, hogy veled akarok lenni, minden áldott nap és nézni, hogy mit- miért- hogyan csinálsz. Veled akarok lenni ráncosan, öreg, ráncos bőröddel is bearanyoznád minden napom, hisz arra emlékeznék mindig, amikor megismertelek. - Fiatalon. Egyszer mikor ott voltál nálam, csak néztelek. Veled akartam lenni, de te nem velem. Néztelek mikor felkeltél, nem adtál puszit a homlokomra, nem bújtál senkihez, hisz egyedül feküdtél az ágyadban és nem velem. Az ajtó küszöbén álltam és félve kukucskáltam befelé. Eszembe jutott a múlt, s még sok más egyéb. Végig néztem, ahogy fogat mosol, s közben én a napi rutinommal csináltam a kávét. Veled akartam lenni, s addig veled is voltam, s néztem, miként az utolsó bőröndödet viszed ki az ajtón. Néztem mikor kimentél, s nem tettem semmit, nem akadályoztalak meg utadban. Néztelek mikor visszaadtad a kulcsod, halkan síros hanggal megköszöntem. Majd kiléptél az ajtón, s néztelek, ahogy örökre becsukod azt.”

 

„Néha távol van minden, mint a csillagok. Amikor nem vagy itt és egyedül vagyok. Amikor nem nevetsz, amikor mást szeretsz. Amikor boldogabb vagy, hogyha másokkal lehetsz. Néha én vagyok messze, mert tévedek, amikor megbántalak, mert nem értelek. Amikor nem hiszek neked, és csalódnod kell. Mikor a szíved már több terhet nem bír el.”

 

„Emlékezz rám, ha könnycsepp ül szemeden, hogy a kezem mindig féltőn ott volt a kezeden.”

 

„Szeretni úgy is lehet, hogy nem mutatod meg. Szeretni úgy is lehet, hogy lábad megremeg. Szeretni úgy is lehet, hogy csókolni nem mered. Szeretni úgy is lehet, hogy könnyed megered.”

 

„Egyszer majd elfelejtelek téged, és nem fog fájni fejem, de most még téged látlak utcákon és tereken, reggel a májkrémes kenyeren, boltban a mosószereken, a hazug tekinteteken, biztonsági felvételeken, minden ordító gyereken, moziban a sírós részeken, könnybe lábadt szemeken.”

 

„Amikor megkérdezik, hogy 'ti ketten jártok?'- El sem tudod képzelni, milyen fájdalmas azt mondanom, hogy 'nem, csak barátok vagyunk!'”

 

„Irigylem azt, kinek fogod most kezét, irigylem azt, kinek suttogod nevét, irigylem azt, ki ott van most veled, s irigylem azt, ki veled együtt nevet. Irigylem még azt is, hogy neki mondod el, mit nekem mondtál, s Én neked mondtam el, egyetlen szó, mely szebb minden szónál, mit újra mondanék, ha még velem volnál. Mondanám egyszer, tízszer vagy százszor, éjjel, s nappal, bármikor, bárhol, de hiába mondom, hisz nem vagy már velem, vele vagy már, s neki mondod, mit elmondtál nekem.”

 

„Elszorul a torkom, ha szembe jössz velem. Elárul az arcod, de nem beszélsz te sem. A boldogságunk mellett csendben elmegyünk. Mondd: Miért jó így nekünk?”

 

„Abban a hétfői mosolyban benne volt egy keddi levél, egy szerdai csók, egy csütörtöki "rólad álmodom", egy pénteki vágyakozás, egy soha napi beteljesülés.”

 

 

„Könnyezve, sírva gondolok rád én. Milyen jó is volt veled annak idején. Azóta nincs ki lázasan csókolná a számat,nincs ki itt lenne ha öröm ér, ha bánat. Kisírt szemekkel hívlak viszza téged: gyere vissza, tiszta szívből kérlek.Tudom a sors ezt írta meg nekünk, de remélem nemsokára ismét együtt leszünk. Sír a lelkem, sír a szívem, veled akar lenni. Nem tud mást, csak téged szeretni. Kérlek ne hagyj így engem szenvedni. Gyere hát vissza, s próbálj újból szeretni.”

 

„Egyszer már elveszítettelek. Azt hiszem, még egyszer is meg tudom tenni, ha ez tényleg az, amit szeretnél.”

 

"-Kérlek ne menj sehova ,ha szerettél 
-Én most is szeretlek de....
-De??
-Tudod nem egyszerűek a dolgok....
-Miért nem?Azért mert megjelent az életedben az akiről egész eddigi életedben álmodoztál??
-Nem ,dehogyis.Semmit nem akarok tőle...
-Akkor miért hagynál most itt?
-Mert hazudtam neked!
-Tessék??
-Kérlek,ne nehezítsd meg....
-Nem menj el ! Hova mész? Szólalj már meg!
A lány ott maradt teljesen egyedül,megtörve ,hiszen nem értette miért hagyta ott az a férfi, aki a kezét is megkérte. A lány elment a fiú házához és , avval a hírrel fogadták a szülei,hogy a vonat sínekre ki feküdt és meghalt.A lány nem hitte el ,mert azt hitte csak a srác nem akarja látni és ezzel a gondolattal felrohant a fiúszobájába és egy levelet talált az ágyon.ezekkel a sorokkal:
" Drága szerelmem!
Tudtam hogy eljössz felkeresni.Bocsáss meg kérlek én őszinte szívvel SZERETLEK. Nem akartalak elhagyni mert ,ezt te is tudod... De hazudtam neked és nem mondtam el. A jegygyűrűd árát kölcsönbe kaptam egy maffia embertől avval a feltétellel, hogy ha féléven belül visszakel adnom. Tudtam azt hogy ,ha elmondtam volna ezt az egészet ellenezted volna. Ezért nem mondtam el , mert annyira Szerettelek hogy muszáj volt meg tennem. Kérlek ne csinálj semmi ostobaságot és bocsáss meg nekem , mert hazudtam. Ja és még az asztal fiókomban találsz egy lakáskulcsot ,ami álmaid házát nyitja, amiről álmodtál! Ennyit tudtam neked adni. És felejts el,keress egy olyan fiút aki mindent megadd neked !
Ölel , csókol a te szerelmed!"
Evvel a lány szaladt sebesen,zokogva arra a helyre ahol a szerelme halt meg.Leült a sínekre és ennyit mondott: Ne félj kicsim! Perceken belül veled leszek" és abban a pillanatban jobbról közeledő Intercity halálosan gázolta el."

„Már tudom, hogy soha többé nem foglak látni. Nekem lett igazam, elvettek tőlem, könnyen vehettek el, mert sohasem kellettem igazán neked, hiába szerettelek, hiába foglak szeretni mindig olyan szerelemmel, amilyen csak egy van az életben, ez az én szerelmem kevés volt ahhoz, hogy megváltoztasson téged, és amikor majd belátod, hogy kár volt engem elengedned, akkor már késő lesz.”

 

 

„Tisztában vagy vele milyen hatással vagy rám? Te vagy az egyetlen aki meg tud nevettetni. Nem igazságos, hogy előnyt kovácsolsz a tényből, hogy szeretlek és ez nem helyes. Egy nap talán a varázsod nem fog hatni rám. És a csókod nem gyengít majd el. De senki más nem ismer annyira ezen a Földön, mint te. Ezért valószínűleg örökre elvarázsoltál. És utálom, hogy mennyire imádlak. Ki nem állhatom, hogy mennyire szükségem van rád. De nem engedhetlek el.
Utálom, hogy ennyire szeretlek....”

"Ültem a földön... csak ültem. Nem tudom hány percig, vagy óráig... Csak ültem. Arra gondoltam milyen volt az illatod, hogyan fogtad meg a derekam mikor puszit adtál, hogy böktél meg amikor viccelődtünk... csak magunkat láttam. Együtt... lehetőségem lett volna odabújni hozzád, megcsókolni, kérni hogy szeress. Könyörögni! Akartalak, ott akkor, mindig és most! Akarom újra hogy láthassalak, halljam a hangod, érezzem az illatod és azt hogy ne féljek ezt kimondani. Akarom! Mert kellesz. Mert szeretlek... szeretlek!"

 

„Egy eltévedt könnycsepp, eltévedt nappalok, Eltévedtem az úton most már nem tudom, hogy hol vagyok, Hogy merre menjek, ki segít majd átlépni a gáton? Melyet szíved szabott ki, úgy érzem a jövőmet nem látom, A múltam rabja vagyok, erős láncok fognak vissza, Könnyek mossák arcom, mert az emléked oly tiszta, Érzem még a csókod, ahogy szorítottak karjaid, De tudom elmentél és már nélkülem telnek napjaid, Minden este, mikor fényesen ragyog a hold az égen, Egyedül állok és merengek minden régi emlék képen, Lehajtom a fejem, olykor megcsillan a szememben a könny, És kívánom, lepjen el a közöny, A világgal szemben, törött szívem kezemben, De tudd meg, ettől nem gyengült meg az őszinte szerelmem, Szíved kerestem, de nem találtam már senkit, Be kellett látnom, nem tehetek már semmit.”

 

„Kajak elborult az égbolt,többé nem látok tisztán.Mit egykor neked mondtam,most a tengerpartra írnám.A forró homok égesse a füled mélyébe szorosan,mossa el a tenger,vigye tőlem messze szorgosan.Fáj még az emlék,tudom fáj neked is legbelül.Mit egykor felépítettél most szépen lassan ledől.Tudom vársz még,de sajnos mind ez már csak látomás.Szívem mélyéből fakad az utolsó dobbanás!
Csak egy percet,csak egy csókot kérnék még,hogy lásd.A szívem még ég,még mindig rád vár.Kell,hogy lásd!Tudod minden amit mondtam igaz volt,szívből szólt.Várj még!Had adjak neked minden csillagot!”

 

 

„Még remegsz, s elcsuklik hangod.
Hozzám bújsz, könnyes az arcod.
Tétován, mintha mondanál valamit,
Majd beletörődsz, hisz tudod, semmi sem változik.”

 

 

„Nincs más tanúm csak az Isten,aki minden szenvedésem nézte,
csak ő tudja, hogy miattad mennyit sírtam a szomorú éjben.
De egy kis halvány sápadt csillag mikor az én szenvedésem látta,
mintha szíve,lelke volna,bánatába lefutott a sötét éjszakába.
De nincs más tanúm csak az Isten,aki fenn ül a csillagos égben.
Csak ő tudja mit szenvedek, de nem tudlak felejteni mégsem.
Ne tépj össze minden reményt, nem tudod, hogy mi voltál nékem.
Éjszakánként százszor hívlak, de a sápadt halvány csillag nincs többé az égen..”

 

„Mikor meglátlak, szívem még mindig megremeg.
Behunyt szemmel hallom a folyók csobogását,
Könnyeim csordulását.
Hallom ezer cserép törésének zaját,
Szívem darabjainak hulló hangját.
Magam előtt látom az együtt töltött perceket,
Melyek lassan feledésbe merülnek veled.
A perceket elfelejthetem, de téged sohasem.
Érzem, mély nyomot hagytál bennem,
Az érzést irántad, soha nem feledem...”

 

 

Játékok a polcon - plüssnyuszi és plüssmaci
-Mondtam már, hogy szeretlek?
• Ma még nem, de nem kötelező.
-Szeretnem téged? Ezt nem én döntöm el, nem szabad választás. Így alakult.
• Mondanod nem kötelező.
-Akkor mit mondjak? Hazudjak neked? Vagy beszélgessünk másról?
• Akármiről beszélgetünk, tudom, hogy szeretsz. Hallom a hangodon.
-Tudod nekem ez néha fáj.
•Miért?
-Mert itt ülünk ezen a polcon egymás mellett, és én nem tudom szeretsz-e?!
• Hogyhogy nem tudod?
-Nem mondod sosem.
• Szerintem nem kell mondani. Rád nézek, és látod. Megszólalok, és hallod a hangomon.
-De nekem néha kéne, hogy kimondd.
• Akkor mások vagyunk.
-Fogod mondani?
• Fogom, mert akarod.
-Szeretlek
• Én is.
-Nem mondtad ki..most se.
• Azt mondtam, hogy én is.
-Az nem ugyanaz.
• Dehogynem. Én is szeretlek.
-Magadtól mondd.
• Szeretlek.
-Hát ez most nagyon magadtól volt.
• Neked meg semmi se jó.
-Nem is szeretsz.
• De te sem.
-Akkor megegyeztünk.
• Meg..
Majd hátat fordítottak egymásnak, és soha többé nem szóltak egy szót se. A plüssnyuszit végül elvitte egy másik kisgyerek, a plüssmackó pedig örökké bánta, hogy nem mondta ki időben, hogy szeretlek.

 

Igen. Egy szép emlék leszel, mi néha megtalál, elidőzik nálam, mosolyt csal szemembe, majd tovább is áll. De helyedre nem léphet senki. Szívem legmélyét többet nem adom ki megőrzöm magamnak, nem akarok az égbolt szélén lábat lógatni, mert már tudom, előbb-utóbb elengedik a kezem és én lezuhanok megint a földre. Nem feledem ami volt, megőrizlek téged magamnak. Ha valaki szép szavakból szőtt fátyollal ismét a felhők fölé csalna, egy örök mementóvá kövült pillanat utánam nyúlna, a pillanat, mikor szemembe néztél és a lelkemhez értél, Te, ki ezek után mégis engedtél földre zuhanni. Nem kérek már szavakat, nem kellenek a mások által nekem álmodott álmok. Léptem nyomát nem őrzi a por, bőröm illatát nem hordja tovább a szél, csupán magányom mélységes csöndje dübörög végig utamon, melyet magam járok. Egyedül, nélküled, nélkülük. Szárnyaszegett angyal, ki visszavágyik az égboltra hozzád, és farkas, kit nem köt már csalfa fátyol, se lánc, mégis tudja, csodák már nem várnak többé rá. Lépteit elnyeli a sűrű por, idő mossa el nyomát, hogy többé senki se találhasson rá.

 

 

„Olyan, mintha valaki gyomorszájon rúgott volna, mintha megállt volna a szíved. Olyan, mint az álom, amiben zuhansz a semmibe, és hiába próbálsz felébredni mielőtt földet érnél, sajnos nem tehetsz semmit. Nem bízol többé semmiben, senki sem az akinek mondja magát. Az életed örökre megváltozik, és az egyetlen dolog, amit profitálsz ebből a rémségből, hogy többé senki sem tudja így összetörni a szíved...”

 

„A lány szeret a fiú nem, a lány küzd a fiú nem , a lánynak hiányzik a fiú a fiúnak nem hiányzik a lány, a lány összetört a fiú csak nevetett mert a lány tudta h hiába szeretett …”

 

„Bárki is mondta, hogy lehetetlen azt a dolgot hiányolni, amid még nem volt, nyilvánvalóan sosem volt még szerelmes.”

Halálos szerelem

Volt egy gyönyörű lány,ki hitt a mesékben,
hitte,hogy lesz egy álom,miből fel nem ébred.
Örökké tart majd,s ő csak várta,
hitte,hogy többé nem marad árva.
Szeretetre vágyott,megértésre,és két ölelő karra,
arra hogy,viszont szeressék,semmire csak arra.
Nem értette miért kér oly nagyon sokat,
s miért nem talál valaki mellett végre oltalmat.
S egy szép nap úgy tűnt az álom végre valóra vált
hisz találkozott azzal,kire már oly rég óta várt.
A fiú büszke volt,hiú,s naiv, de a lány olyat érzett,mint még soha addig.
Rájött a fiú is,ez még több is lehet, lehet ez még igaz szerelem.
Bízott benne,hogy így elfelejti azt a lányt,
ki nem hagyott maga után mást,csak örök talányt.
Szomorú volt,félt,szenvedett,
hisz az dobta el,kit igazán szeretett.
De a gyönyörű lány csak oltalomra várt,
így ő is feledni kezdte a mély gyászt.
Rájöttek,hogy ők talán egymásnak lettek teremtve,
s a szerelem örök oltárára szentelve.
A lány megkapta az áhított oltalmat,s szerelmet,
a fiú pedig gyógyulni érezte a fájó sebeket.
Szerették egymást,együtt voltak, míg nap ragyogott az égen, úgy hitték már nem éreztek ilyet,nagyon régen.
De minden álom elmúlik egyszer... Miért is ne?!
s a gyönyörű tavasz helyére tél köszönt be.
Mégis hitték,hogy egymással minden jó lehet,
s hogy együtt ketten legyőzhetetlenek lesznek.
A szerelem csodákra képes,ezt el kell ismerni,
olykor tudni kell a másikat oroszlánként védeni.
Mert ki egyszer már tied lett, S úgy érzed örökre Őt szereted.
Nem hagyhatod,hogy elmenjen,érte küzdeni kell,
ha már egyszer megszerezted,nem engedheted el.
A szerelem erős lánc,
örökké tartó,szédítő tánc.
Úgy fűz magához,hogy észre sem veszed,
s úgy táncol,hogy elveszted eszed.
Örökké remél,örökké bízik,
s megtanít téged örökké hinni.
Hinni a másikban,s ezt el is éri,
hisz elhiszed,hogy örökké mellette fogsz élni.
Így hittek Ők is egymásban,
s vakon bíztak a szeretett társban.
Hisz az igaz szerelem elvakít,
s hiszed,hogy szép,amíg a másik el nem taszít.
S akkor jön a fájó ébredés,
a mindenkori tiszta reszketés.
Hisz egyedül félsz,együtt bármi könnyebb,
De Ő akkor már nincs melletted,helyette más van: a fájó könnyek.
Ez a történet a gyönyörű lánnyal, s a hiú,naiv sráccal.
A fiú nem bízott az érzéseiben,mindent tagadott,
s a lány szemei előtt is ködként szállt el az édes oltalom.
Az oltalom,mit annyira áhított,mire annyira vágyott,
s közben nem tett mást,csak kergetett egy álmot.
Szép volt a fiúval,de nem tehetett mást,
érezte,vissza már nem jön, elengedte hát!
A fiú rájött,hogy még mindig a másikat szereti,
akárhogy is bánt vele,soha nem feledi.
A gyönyörű lány hívta,kérlelte, maradjon Vele,
hisz ő nem tenne mást,csak igazán szeretne.
De a fiú hajthatatlan volt,vissza se fordult,
s a lány nem értette mit csinált ilyen rosszul.
A fiú csak rohant,messze már,
Úgy érezte ha kell,a halálból is vissza hozza a másik lányt.
Hisz szerette,csak Érte élt,
de nem tudta,hogy a gyönyörű lány csak Miatta remél.
Eltelt egy hosszú év,s a fiú egyedül maradt,
nem találta meg a lányt,kit annyira akart.
S a fiú újra csak szaladt,szaladt vissza,
de a lány ekkor már búcsúlevelét írta,
Mire a fiú odaért,a lány már a földön hevert,
s véres gyenge kezében szorított egy levelet.
A fiú szólította: "Szerelmem",
de a lány akkor már semmit nem felelt.
Ki egy éve forrón ölelte,s szerelmesen,
az nem lehet már vele többé sosem.
A borítékra csak annyi volt írva:
"A barna szemű fiúnak,kit már nem feledek soha"
Lassan,könnyeitől szinte alig látva kibontotta, s olvasta
"Drága Egyetlenem!Kedves édes Szerelmem!
még mindig kimondhatatlanul szeretlek,pedig már több mint egy év telt el búcsúnk óta,
de még mindig előttem lebeg az utolsó óra.Az utolsó,édes pillantás,mit rám vetettél,
gyönyörű két szemed,mivel egyszer,utoljára szemembe néztél.
Bárhová megyek,és bárhol is járok, mindenhol egy emléket találok...
Azt hittem az átsírt éjjeleknek vége,s hogy szívem elfelejt Téged már végre.
De hallottam csengő hangod,láttalak,s életre kelt az édes múlt.Hiába küzdöttem,egyedül kevés voltam ellene, így emléked lelkem mélyén mindent feldúlt.
Legszívesebben menekülnék előlük, és előtted is, de nincs hely hová bújjak,
A régi,közös,szép emlékek újra meg újra feltörnek, s nem kellenek már az újak!
Hiszen Te jelentesz mindent nekem s az életemet, mindenemet odaadnám azért, szívemet lelkemet.... Hogy csak messziről is, de újra lássalak,s hogy érezzem illatod,hogy újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod.
Mondd! Miért nem értik meg,hogy Nélküled élni nem akarok?
Hisz ha nem vagy velem,fáj a levegővétel,szinte belehalok.
Nem akarok már nélküled élni,Nélküled nem is létezek.
Nem megy már semmi,minden fáj,Nélküled nem élhetek!
Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel,kísér a halál,hiszen két szemem szüntelen keres,de sehol nem talál....
Boldogtalan életemből hiányzik a törődés,s teljes felismerésként zúdul lelkemre a feledés.
Nincs már szerelem,boldogság,édes és tiszta gyermeki öröm,mindent mit magamban éltem át,már magamban őrzöm.
Nélküled szíven nem nyugszik,szüntelen csak az álmatlanság hál velem,félek,rettegek attól hogy egy rossz emlékké kell lennem...
Gyilkolna, zinte marcangolnak az elhangzott utolsó szavak,fájdalmamra csak gyengéd ölelésed nyújtana vigaszt.Bár elmondhatnám,hogy öl meg lassan ez az érzés,de megfagynak a szavak,s kínná lesz a légzés.
Most félek! Félek,hiszen örökre elvesztettem tekinteted.Nem sírok már,inkább elfojtom magamban minden emlékedet.Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom,s önmagam felett gyűlöletté nő a szánalom.
Szánom magam,hisz akit bárminél s bárkinél jobban imádtam,annak ellenére,hogy megbántott,még sem tudtam feledni... nagyot hibáztam.
Óh, istenem! Hányszor mondták,hogy felejtselek el Téged!
Hányszor mondták,értsem meg végre: többé sohasem leszek Veled!
Istenem! Mikor kimondtad azt a szót,hogy VÉGE, mintha minden álmom,s vele életem is véget érne.
S már a halállal sem küzdök,most már csak bátorságot gyűjtök.
Csak a halál csókját érezném már végre....ennyi csak,mit remélek,
Le akarok lépni az útról,mit már oly rég óta járok.
Hisz többé már soha nem lesz velem,kit annyira várok,el akarok végre menni,de nem tudlak búcsú nélkül itt hagyni...
Hát ég Veled! De egy valamit tudnod kell: a síron túl sem foglak feledni!
Búcsúzok,talán így jobb,hisz nem gondoltam,hogy gyenge is tudok lenni,hogy Nélküled ugyanúgy már nem tudok nevetni!
Zárom soraim örökre...de még így is szeretlek mindig,csodás emléked magammal viszem, egyenesen a sírig."
Ekkor a srác lecsukta a levelet,
melyre búcsúzásként még egy könnycseppet ejtett.
Képzeletben még újra látta szerelmét,
s még egyszer,utoljára szélesre tárta két kezét.
Ölelni akarta a lányt,de már nem tudta,
csak könnyei folytak tovább,újra meg újra.
Keserves könnypatak áztatta puha gyermeki arcát,
Majd örökre magára zárta a fájdalom végtelen ajtaját.
Majd édes,lágy szellőtámadt váratlanul,
kérlelte a fiút fáradatlanul...
Leszáll az éj,s a fiú elhagyta otthonát,
az édes szellő a temető felé sodorta két lábát.
Két szemével sírva kutatta a sírt,
vérző szívére már semmi nem nyújt írt.
Ekkor elsuhant a szellő,s csend borult a tájra,
a fiú keservesen zokogva borult a fejfára.
"Ne sírj, kérlek Drága,ne sírjál,
már nem fáj,hogy akkor eldobtál.
Már nem fáj semmi... végre megnyugodtam...
szeretlek, imádlak, jobban minden másnál,
S veled bátrabb voltam a halálnál...
Nem is Ő keresett engem,én kutattam utána,
s én leheltem csókot mérgező ajkára.
Tudd,hogy bennem élsz most már örökre,s én is Veled maradok,
védeni foglak mindörökké,én leszek az őrangyalod!
Óvni foglak végig az utadon,hűen vigyázlak,
hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..."
A fiú csak fájdalmasan zokogott,
tudta,hogy saját magának ezzel mekkora űrt okozott.
A szellő a sír felöl egy halk,őszinte szót hozott: "Szeretlek"!

 

szeretlek!!!! hányszor mondjam még el neked, hogy érzek irántad? hogy mutassam még ki, hogy megőrülök érted? mit tegyek még, hogy viszont szeress engem ?! :(

 

 

"Szeretnélek újra átölelni,
Szeretnék újra a szemedbe nézni,
Szeretnélek újra megnevettetni.
Szeretnélek megcsókolni,
Szeretném, ha a szemedbe szerelem égne,
Szeretném ha a tűz értem élne,
Szeretném ha vissza jönnél végre!"

 

 

„Nem zavarom a boldogságod, nem könyörgök, hogy szeress, lesz még idő mikor büszke szíved magától felkeres!”

 

„Néha nem vágyunk a világon semmi másra, csak egy nagy ölelésre attól a valakitől..”

 

„Nem hagyom hogy elveszítselek,hogy elveszíts. Mindent elnéztem neked,azt hittem,hogy neked az kell és hogy nekem is. De már nem tudom mi legyen,nem tudom mit akarok. Nem tudom, hogy mit akarok magamtól,hogy mit akarok Tőled. Talán azt,hogy te boldogabb legyél. . . Nem szeretnélek megbántani semmivel,nem akarom, hogy miattam legyél szomorú,hogy miattam emészd magad valami miatt is.Annyira szeretlek...nem tudok sokat adni neked, de akkor is mindent megteszek,hogy boldognak lássalak.”

 

 

„Ha volna is bennem egy csepp önteltség, ha egyáltalán volt, annak is ma befellegzett. Titokban mindig azt hittem, azt reméltem, a sok ezzel ellentmondó látszat ellenére, hogy egy kicsit szerelmes vagy belém. Bocsáss meg. Ez azt jelenti, hogy még én is félreértem a barátságot. Ma végképp meggyőztél, hogy én is épp olyan buta liba vagyok, mint a többi. És hogy neked szabadság, nagy, állandó, cselekvő szabadság kell, és nem akarsz lelki klinikát nyitni az ilyen nyavalyásoknak, mint én.”

 

Ölelj meg utoljára Ölelj át még egyszer 
Hadd menjek el legyen más a végzeted 
Csókolj meg utoljára hogy érezhesselek még egyszer 
Azután csukd be szemed és onnantól nem létezem neked 
Nézz rám utoljára hogy lássam szemeidben a véget 
Mosolyogj utoljára hogy rád így emlékezhessek 
Dobj el utoljára hisz nincs már kiút elválnak útjaink 
Felejts el örökre szakadjanak ketté a múltjaink 
Ne emlékezz nevemre de még egyszer arra kérlek 
Súgd füleimbe utoljára hogy Szeretlek téged. 
Szakadjon meg utoljára a szívem többé ne érezzek 
Hadd legyen ez az utolsó része az életemnek. 
Mondd el nekem utoljára hogy én vagyok a hibás 
De még várj egy kicsit vár rám előtte még egy kínzás 
Nézz a szemeimbe ne fordulj el kérlek és úgy mondd el 
Nézz utoljára rám és mondd hogy már nem kellek neked. 
Szívem minden része véres mert megtörted 
Hadd legyenek ezek utolsó soraim utolsó szavaim örökre 
Utolsó szavaimnak más nem lehet a kincse 
Utolsó szavaimmal leírom hogy Szeretlek Téged!!!

 

 

„Fáj szeretni, akit nem érhetsz el, aki szinte azt sem tudja, hogy létezel. Nem tudni kellesz e neki, érezni, hogy más is szeretheti, olyan, aki el is érheti.”

 

„Vége lett mindennek, amit én a jövőtől reméltem. Vége lett annak is, amilyen én azelőtt voltam. Azt hittem, előbb-utóbb majd túlteszem magam rajta, és meg is próbáltam, de aztán egyáltalán senkit nem érdekelt, ki vagyok én valójában. Egyetlen férfi sem volt kíváncsi rám, én meg bebújtam a csigaházamba. Erre én ezen a hétvégén jöttem rá, és ezt a felismerést még mindig nem egészen emésztettem meg..”

„Az első szerelem sosem múlik el. De mindig véget ér…”

 

„Az ember 100 dolgot akar. 89 és felet megkap. 9-et megszerez. Felet befejez. És abba az 1-be hal bele, ami nem lehet az övé!”

 

„Menj el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, pokol az életem, és epekedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted. De ez a pillanat soha nem jön el..”

 

„El akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..”

„Egyszer, ha ráérsz meséld el milyen volt mellettem...hazudd, hogy kurvajó, hazudd, hogy kellettem...”

 

„Én álmodozó vagyok, és ő mindig az álmom lesz..”

„Bár szeretlek és szeretnélek megérinteni, nem lehet. Nem szánt nekem ilyen jó embert az ég. Valaki másnak szánt téged, valakinek aki olyan jó mint te. És én örülni fogok, ha megtalálod ezt a személyt. De szeretnék annak a lánynak a helyében lenni. De nem lehetek. Te vagy a herceg, de ez nem az én mesém,valaki másé. Hosszú az élet, de ahhoz rövid, hogy elfelejtselek.”

 

„Sosem láthatlak többé..sosem ölelhetlek többé..sosem foghatom a kezedet többé..sosem simogathatom meg az arcodat többé..egyvalamit tehetek: szerethetlek örökkön-örökké..”

 

„Nem kellene, hogy szeresselek, s törődjek veled. Nem kellene úgy élnem az életem, hogy folyton arra vágyjak, hogy velem légy. Nem kellene azon elmélkednem, hogy vajon merre jársz, s mit teszel. Sajnálom, nem tehetek róla..”

 

„Rámosolygok, és úgy teszek, mintha minden rendben lenne... Pedig belül úgy fáj , hogy nem szeretett..”

„Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.”

 

„A SZERETLEK szót csak annak mond akit boldoggá tehetsz,ne tedd boldogtalanná azt kit boldoggá nem tehetsz.”

 

„Reggel ha felébredsz észre fogod venni,kicsike szobádból nem hiányzik semmi,de hogy én ott jártam megtudod könnyen,hófehér párnádon ott csillog a könnyem"

 

„Megtanított valamire… valamire, amire nélküle nem jöttem volna rá. Arra, hogy hogyan kell élni és nem csak létezni…”

 

„Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos... Mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi...”

 

„Nem első látásra szerettem bele, mint utólag mondani szokták. Nem, ebben nem hiszek. Az ember egy ideig megjátssza, hogy zavarban van, hogy szerelmes, hogy varázslat rabja lett, mígnem észrevétlenül belesodródik, és nem tud többé már szabadulni a szerepétől, sőt nem is akar, mert igazán szerelmes lett.”

 

„Látod, hogy jön, és tudod előre, mit akar kérdezni. Azt szeretné tudni, mért vagy szomorú. Te reflexből kivágod a választ: 'Nem vagyok szomorú, csak szimplán rossz napom van.' , és hasonlók. Erre ő ezt mind elhiszi, és egy szó nélkül elmegy. Pedig mennyire szeretném egyszer, csak egyszer azt mondani: 'Azért vagyok szomorú, mert kegyetlenül beléd szerettem és ez az érzés visszafordíthatatlan.' Mit meg nem adnék érte, ha egyszer a szemébe merném vágni, majd következne a happy end, bevallaná, hogy ő is így érez, s boldogan élnénk, míg meg nem halunk. Kár, hogy ez itt a valóság, és bár bármi megtörténhet, erre igen kicsi az esély.”

 

„Amikor leejtünk egy poharat vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze. Amikor egy ablak vagy egy asztal törik el, vagy amikor egy kép leesik a falról, mind-mind zajt csap. De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad ki. (...) Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról. Ha ad is hangot, az a belső hang. Üvölt, de nem hallja más, csak te. Olyan hangosan, hogy belecsendül a füled, hogy megfájdul a fejed. Fel-alá csapkod a mellkasodban, mint egy fogságba esett hatalmas fehér cápa, ordít, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve. Így néz ki, így hangzik, csapkodó, rettegő, csapdába esett vadállat, ordít érzelmei rabjaként. Ez van a szerelemmel - senki sem érinthetetlen. Annyira vad és annyira nyers, mint amikor a nyílt sebet tengervízbe mártják. De amikor eltörik, mégis hallgat. Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki se hallja.”

 

„Bárcsak elég bátor lennék ahhoz, hogy elsétáljak és elfelejtsek mindent, ami a miénk volt, de nem merek elmenni, mert tudom, hogy nem jönnél utánam, és ez fájna a legjobban.”

 

„Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi.”

 

„Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani...”

 

„Tudod miben különbözünk mi ketten, hogy Én összeragasztom az összetört szíveket, és Te mindig összetöröd!”

 

„Egyszer majd vissza nézel, és ezt mondod: "A francba, ez a lány tényleg szeretett!”

„Bár éreznéd, hogy mit érzek, bár tudnád, hogy mit gondolok, tudnál úgy ölelni, mit Én Téged, bár tudnál úgy szeretni, mint Én Téged, és bár tudnád, hogy Én mennyire szeretlek Téged!”

„Szeretlek érzés kifejező szó...De h ha nem mondod ki akkor beköltözik a szíívedbe és fájdalom lesz a neve.”

„Aztán van egy egészen másfajta szerelem, a legkegyetlenebb fajta, amelyik szinte megöli áldozatait. Úgy hívják: viszonzatlan szerelem! Na, én ennek a szakértője vagyok ....”

„Néha nem ahhoz kell sok erő, hogy az ember kitartson valami melett, hanem ahhoz, hogy lemondjon róla.”

„A legrosszabb érzés nem a magány. hanem az, akit a világon a legjobban szeretsz megfeledkezik rólad..”

„Fejemben folyamatosan a szebbnél szebb képek,Minden gondolatomban ott vannak az emlékek..Hányszor mondtad hogy szeretsz .Most miért nem érzem mégis ezt?”

„Csak ültünk egymás mellett tétován. Lehet még esélyem? Szerehetlek még igazán? Kérdezlek, de csak a csend felel rá - némán.csak ültünk egymás mellett tétován.Lehet még esélyem? Szerehetlek még igazán?
Kérdezlek, de csak a csend felel rá - némán.csak ültünk egymás mellett tétován.”

„Az az igazság, hogy az emberek nem igazán képesek összetört szívvel működni.”

„A szerelem először gyönyört ad, de végül csak fájdalmat a szívnek.”

„Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Őrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni.”

 

„Annyira fáj, hogy nem törődsz velem, amennyire én szeretném, annyira fáj, hogy szeretlek, és ezt nem érzem már kölcsönösnek. Tudom, hogy csak akkor látlak újra, ha én elmegyek hozzád, és téged ez cseppet sem zavar, mint ahogy azt sem veszed észre, mennyi fájdalmat okozol közönyöddel nekem. De nem tudok túllépni rajtad, míg meg nem kaplak a tested és lelked teljes egészében, hogy te is azt érezd, amit én, hogy neked is fájjon minden egyes pillanat, amit nem velem töltesz, hogy fájjon minden egyes szívverésed, amikor rám gondolsz, hogy érezd, milyen, amikor szeretünk valakit. Nem vagy kőből, csupán kell valaki, aki megszelídít. Én vállalom ezt a szerepet, és ha sikeres leszek, akkor vagy örökké együtt élünk, vagy eldoblak, mert ezt is megérdemelnéd. De most még az a szerepem, hogy megszerezzelek, úgy, ahogy te tetted velem.”

 

„Ez a legnagyobb fájdalom az életben, mikor az ember szeret valakit, és nem tud vele élni.”

 

„A szerelem az egyetlen olyan dolog, ami akkora fájdalmat okozhat nekünk, hogy aztán félünk újra szeretni.”

 

„Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!”

 

„Különös, hogy a fájdalom szinte megfojt, mert egy másik ember szeme nem nézett az enyémbe.”

„Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.”

 

„ Semmit sem tehetünk, egy napon elmúlik a szerelem. Hívás nélkül jön, kérés nélkül megy. Nem tehetünk semmit sem. Mégis egész életünkben várjuk a csodát, pedig tudjuk, a szerelem minden pillanatában benne van az elmúlás.”

 

„A szerelem okozta számos kín közül, az a legnagyobb, mikor gyűlölni akarjuk azt, akit csak szeretni tudunk!”

 

„Sírni már nem fogok...Érted biztos...Elég volt az a millió könnycsepp...Elég volt a bánat!Bár szeretlek örökké de már nem várlak..Nem várlak mert nincs értelme..Ahogy jössz úgy mész is..Nem is baj.. Csak néha fáj.. Mert tudom hogy csak hazudtál..Hazudtál mikor azt mondtad szeretlek..Hazudtál mikor azt mondtad soha el nem engedlek...”

 

„Miért csinálod ezt Velem? Szeretlek... Eddig nem mondtam, mert nem éreztem igazán... Most, hogy elveszítettelek, érzem, csak... De tudom, Neked ez már nem jelent semmit... Csak egy szó, mit nem viszonzól többé már... Csak egy érzés, mi hidegen hagy most már, csak egy szó, mi lelakatolt szívekre talál...”

 

„Fáj, hogy mással látlak.. Fáj, hogy másnak mondod, hogy imádlak.. Fáj, hogy neked adtam a szívem és te csak játszottál.. Fáj, hogy tudom te csak kihasználtál... Fáj, hogy tudom te már másra vágysz... Fáj, hogy tudom te már messze jársz... Fáj, hogy még mindig szeretlek... Fáj, hogy téged sohasem feledlek...”

 

„Fáj, hogy mással vagyok és közben néha mégis rád gondolok... Fáj, hogy még az emlékek visszatörnek... Fáj, hogy mennyit szenvedtem érted... Fájnak a percek az órák és a napok... Fájnak mert nem tudom feledni hiába akarom...”

„Barátságod nekem nem elég sőt óriási fájdalom bármit adnék hogy ennyém legyél kérlek szépen szeress belém!!!!”

 

„Sírni már nem fogok... Érted biztos... Elég volt az a millió könnycsepp...Elég volt a bánat! Bár szeretlek örökké de már nem várlak.. Nem várlak mert nincs értelme.. Ahogy jössz úgy mész is... Nem is baj.. Csak néha fáj.. Mert tudom hogy csak hazudtál.. Hazudtál mikor azt mondtad szeretlek... Hazudtál mikor azt mondtad soha el nem engedlek...”

 

„Tudom, nagyon tud fájni egy váratlan szó, s kiderül, Ő már mást szeret, és csak meghalni volna jó.”

 

„Fáj, hogy ennyire szeretlek, mert ha rádnézek, látom, hogy ez téged hidegen hagy.”

 

„Nem az a fájdalom, ami sírni, zokogni, késztet, hanem a fájdalmat mosolyba folytatni. Az ember erős, de a szíve megszakad, ha azt, kit igazán szeret, szeretni nem szabad.”

 

„Megkérdezted: " Mi baj van? " mosolyogtam és azt mondtam semmi. Elfordultam és azt suttogtam : "Minden".”

 

„Egy őszi délután te is ott fogsz majd sírni, kisétálsz a temetőbe a síromat megnézni! A síromnál két madár bánatosan zengi, itt nyugszik ki veled boldog akart lenni!!!"

 

„Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, hogy minden édes csókot a számon felejtett. Csak akkor adna igazán szépet, ha mindörökre nekem adna téged.”

 

„Itt ülök egyedül, földön kuporodva várom, hogy valaki vállam simogassa, várom őt, ki nem jön el soha.”

 

„Azt hittem könnyű lesz a válás. Elmúlt már minden, ami szép, s kiderült, nem is sikerült. Nem, nem múlt el semmi még. Tudom, hogy a földön rajtad kívül sok ezre ember jár, s látod, a sok közül egy van, kit a szívem vár. Tudom, hogy mosolyogsz rajtam, lehet, hogy bolond vagyok, de nélküled élni nem tudok.”

 

„Újra a régi helyen jártam, azon a füvön, melyen veled álltam. Én néztem egyedül a csillagokat, akárcsak régen a te arcodat. Olyan régen volt már, tovatűnő emlék, boldog, visszatérő facér kép. Magányosan néztem a csillagokat, és sírva suttogom: Gyere vissza!”

 

„Te gyújtottad a szívemet lángra, aztán lelketlenül tiportad a sárba. Ha meg tudtad tanítani, milyen az élet, tanítsd meg azt is, hogyan kell feledni téged!”

 

„Rád pazarlom minden gondolatom. Érzelmeimet ki nem mutathatom. Én téged hosszan ölelnélek, mert csak miattad élek. Bárcsak elmondhatnám: szeretlek, örülök, hogy megismerhettelek. Végre kiírtam magamból, amit kellet, remélem, ez majd téged feledtet.”

 

„Egész szerelmem annyi volt csak, hogy láttalak, szemedbe néztem, egy mosolygásod volt csak minden. De nekem elég volt egészen. Én úgy őrzöm e mosolygást, miként napsugárt a tenger. Elrejtve, mélyen, szomorúan, és végtelen nagy szerelemmel.”

 

„Elutazom, messze, hol nincsen fény, nem bánt már az élet, nincs remény. Elmúlnak a gondok, vakít az éj, akkor is, ott is szeretlek én!”

 

„Ha felhőket nézem, bánatomban csak arra tudok gondolni, hogy tiszta szívemből szeretnélek magamhoz láncolni!”

 

„Hiába imádlak, hiába szeretlek, más érzi tüzét ragyogó szeretetednek. Elűzöm álmaim, mert másé ajkad, tied volt a szívem, de te ezt nem akartad. Talán elfeledlek, talán belehalok, fáradt az én szívem, boldogtalan vagyok. Mégis azt kívánom, legyél nagyon boldog!”

‎- Szeretsz?

Oldal: Szomorú szerelmes idézetek
i d é z e t e k *_* - © 2008 - 2024 - szomruidezetek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat