„Csókod, mint forró napon
A nyári zivatar
Forró, vágyódó ajkamon
Frissít, üdít, majd felkavar.”
Néha elképzelem az első csókunkat,hogy milyen lehetne.De aztán csak megrázom a fejem és hangosan kérdezem:hülye vagy?!
„Minden amit valaha a szerelemről hinni véltem folyamatosan változott minden csókod után, ugyanis előtte azt hittem, hogy jobban már nem is szerethetlek.”
„Egy csókodért lehozok egy csillagot. Kettőért az egész világegyetemet megszerzem neked.”
„Úgy ölelsz át, ahogy vad szél a fát.. egy fájó mély csók.. mindent felgyújt egy láng, mindent feldúl egy érintés..”
„Csillagos az ég minden csoda szép, a téli hold fénye mi kettőnkre néz. Búcsúzom tőled drága kis katonám, gyere csókolj meg, most nem látja meg jó anyám.”
„A csók a szerelem beszéde,
Kérlek gyere és beszélgess velem!”
„A következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen, és én már nem küzdöttem ellene. Nem azért, mert ezerszer erősebb nálam, hanem azért, mert az akaraterőm abban a pillanatban porrá omlott, amint az ajkunk találkozott. Ez a csók nem volt olyan óvatos, mint az emlékeimben élők, és ez részemről nagyon rendben volt így. Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet. Így hát visszacsókoltam, a szívem összevissza vert, elfulladva kapkodtam a levegőt, és az ujjaim mohón kóboroltak az arcán. Márvány teste az enyémnek feszült, és boldog voltam, mert nincs az a szenvedés, amit ne viseltem volna el mindezért cserébe. A keze úgy simogatott, mintha örökre meg akarná jegyezni az arcomat, akárcsak én az övét, és azokban a rövid pillanatokban, amikor nem a számat csókolta, a nevemet suttogta.”
„Becsületes ember nem tartja meg magának a lopott csókot, hanem azonnal visszaadja.”
„Nem csók az, hidd el, amely tiltva nincs!”
„De hogy csókoljam meg úgy, hogy ne vegye észre, hogy imádom?”
„A veszedemes csók ott kezdődik, ha a szájban rejtőző nyevek is beleavatoznának ajkak dogába."
„Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, hogy minden édes csókot a számon felejtett. Csak akkor adna igazán szépet, ha mindörökre nekem adna téged!”
„A leány eltakart piros arcát fehér kezeivel és lassan, csöndesen sírdogálni kezdett. Az ifjú udvariasan fölkelt, halkan közeledett a hintaszékhez és hirtelen, gyöngéden odahajolt a leány fölé és megcsókolta. Olyan volt ez a csók, mint a pirosan lepergő szeptemberi falevél. Az este enyhe árnyai lopóztak a kertbe és a fáradt csöndbe nem vegyült semmi nesz, csak olykor-olykor egy hulló falevél zöreje s egy csók csattanása...”
„Csókodért ég az ajkam
Ha rám pillantasz remeg a lelkem."
„Egy másodpercig azon tűnődtem, hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket, de már túl késő lett volna megállni félúton. Amikor az ajka az ajkamhoz ért, tudtam, hogy ha száz évig élnék, és a világ minden országát bejárnám, akkor sem élhetnék át semmi ahhoz foghatót, mint amikor először megcsókoltam, tudtam, örökké szeretni fogom."
„Azt a percet feledni nem tudom, mikor édes csókod égett az ajkamon, karomba fűztelek, arcom tűzben égett, éreztem, hogy szeretsz és én is szeretlek téged.”
„Életünk boldogsága parányi töredékekből
áll össze – az apró, elfeledett csókokból és
mosolyokból, egy kedves pillantásból, avagy
egy szívből jövő jókívánságból!”
„Minden csók egy szívrengés. Hosszáról és erejéről állapítható meg a kár, amit okozott.”
„A csók valami, amit csak úgy adhatsz, ha elfogadod,
és csak úgy fogadhatodel, ha adod.”
„Hogy mi a csók? Egy bál, egy tánc, egy táncterem. Ritmusra pördülés, szerelembe feledkezés..."
„Egy csók lehet vessző, kérdőjel vagy felkiáltójel.”
„A boldogság olyan, mint egy csók – ha azt akarod, hogy neked is jó legyen, tovább kell adnod valaki másnak.”
„A csók a világ közös nyelve. Mindenki érti, és mindenki tudja mit jelent.”
„Ha lehetne neked adnám az első csókomat!”
„Álljon meg az idő, szálljon ez a dal zengjen,
Ajkadon csüggjön csókom s Tiéd az enyémen.
Hiszen vagyok neked tudod, édes szerelmem,
Az ereje szerelmünknek legyőzhetetlen!”
„Van hőn szerető érző szívem, finom a lelkem,
Amint van Tenéked, mind a tiéddel forr egybe.
Márvány szép homlokodra csókolgatom a napot,
Szirmokként nyílnak csókra ajkaid az ajkamon.”
„Mióta megláttalak, szeretlek. Nap, mint nap csak meggyvörös ajkadra gondolok. Megőrjítesz, ha beszélsz, kérlek légy kedvesem, s pecsételjük meg eme alkalmat egy forró, ízzó csókkal!”
„A rózsákat könnyeimmel öntözném, hogy érezzem töviseik fájdalmát, szirmaik szenvedélyes csókját...”
„Csak egy csók volt...
De soha ne feledd: Neked adtam benne a lelkemet.”
„Jöjj szörnyű az éj, lelkemhez érj. Szólj egy fontos szót, mesélj! Ölelj már át, vágyom Rád, fázom drágám! Hagyd a kételyt nézz rám!Egy csók segít!Jöjj, szeress, csókkal védj!”
„Ha eddig azt gondoltam, a hangja elképesztő, mert csendbe burkol, ha azt hittem, felülmúlhatatlan, ahogy az érintése élettel tölti meg a bőrömet, nos a csókja... a csókja nem is evilági. Bár szakértő nem vagyok, mivel csak néhány sráccal csókolóztam őelőtte, lefogadom, hogy egy ilyen csók, ez a csók, ez a tökéletes és páratlan csók csak egyszer akad egy életben.”
„A szerelmes csók stresszhatást vált ki a szervezetből. Felgyorsul a pulzus, nő a légzésszám, emelkedik a vérnyomás. Egy csók három perccel rövidíti meg az életet.”
„Hűvös, sima ajka hosszan, gyöngéden becézgette az enyémet, amíg karjaim a nyaka köré nem fontam, és nem kezdtem el kissé túl nagy lelkesedéssel viszonozni.”
„Ha újra találkozunk, mondd azt, hogy jó volt, hogy ennyire vadul még senki sem csókolt.”
„Lány : Megcsókolt !
Fiú : Ki ? Mikor ?
Lány : Tegnap éjjel , Ő , az ágyamban !
Fiú : És azután mi történt ?
Lány : Felébredtem”
„A csók a természet bájos kis trükkje arra az esetre, mikor a szavak feleslegessé válnak.”
„Egy csók hangja nem olyan erős, mint agy ágyúé, de sokkal tovább hangzik.”
„Egy törvényes csók sosem ér fel egy lopott csókkal.”
„Szép dolog, mikor a száj és a szív egyetértenek.”