i d é z e t e k *_*

 Nem kell olyan barát, ki csak szóval szeret.

,,A lány szerette, A fiú nem.
A lány felnézett rá, A fiú nem.
A lány szerelmet vallott, A fiú megalázta.
A lány sírt végette, A fiú kinevette.
A fiú csak akkor jött rá mit tett,
Amikor a lány sírjára virágot tett."

Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem, hanem amit magunkban hordozunk, titokban, csendesen...

Mibennünk sem elég erős a barátság, ha nem vesszük észre barátaink elhidegülését.

Nem kell olyan barát, ki csak szóval szeret.

Kérlek, hogy emlékezz úgy, ahogy én, barátod voltam és Te jó barát. Szebb volt a szép akkor, és több volt a fény, velünk volt boldog az egész világ.

"..azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve."

"Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos."

Nem tudhatod, mit érez a nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik.

A magány az nem az, ami körülvesz,
Hanem az, ami hiányzik - itt belül.

Fáj minden pillanat, mit nélküled el kell töltenem,
Egy gyenge mondat vigasztal: egyedül jobb nekem.

Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem,az
Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.

Nyugszik a hajnal, pihen a táj, ne tudok aludni, mert valami fáj,
Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így még senki a világon.

Oly szomorú egyedül lenni, valakit mindenütt hiába keresni.
Valakit várni, ki nem jön többé soha,
Feledni valakit lehetetlen csoda,
Mert akit szeretünk, nem feledjük soha.

Kopog az eső az ablakon, bár lenne minden cseppje csókod az ajkamon.
Dörög, villámlik, háborog az ég, nem tudom meddig bírom nélküled még.

Talán legszívesebben elmondanám. Elmondanám, hogy nem tudok másképp érezni, és nem tudok felejteni.Őszinte lennék, nyílt kártyákkal játszanék és nem félnék attól, mit mondasz. De igazából félek.Iszonyatosan félek, hogy megint elrontom.

Felébredtem reggel, könnyes szemekkel.. néhány könnycsepp végig folyt az arcomon- tudtam, hogy megint újra veled álmondtam.

Fáj olyat szeretni, kit nem érhetsz el,
Aki szinte azt se tudja, hogy létezel,
Tudni, hogy nem kellettél neki,
Érezni, hogy más is szereti,
Olyan, aki el is érheti.

Lehet, hogy az érzelem annyira erős, hogy a test nem bírja féken tartani. A lélek és az érzések átveszik az irányítást, és a test sírni kezd.

Az embernek a társa: hiányzik.
Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében! ..
A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszaokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!

Ha néha napján összezördültök, nem azt jelenti, hogy nem szeretitek egymást - hanem azt, hogy fontosak vagytok egymás számára! Hisz az ember nem idegesíti magát olyasmin, ami nem érdekli!

"Csak este, ha álomra hajtom le a fejem,
S a tudatom feletti kontrollt elveszítem,
Pillekönnyű szárnyán hozzád repít álmom,
Akkor vallom csak be az, az én világom.
Mert, ha ébren vagyok, fáj, lüktet hiányod,
Hangtalan szavakkal utánad kiáltok.
Üres lelkemben csak néma sóhajok,
És a soha valóra nem váltható álmok.
Képzelt ölelések, álombéli szavak,
Tudom, igaz boldogságot soha nem adhatnak.
Idő! Nagy Gyógyító! Segíts felejteni!
Hogy a fájó múltból tovább tudjak lépni.
Segíts, hogy feledjem az álomvilágot,
Hogy megleljem végre az igaz boldogságot!
Fakó emlékképpé szelídítsd a múltam,
Hogy megtalálhassam végre helyes utam!
Mely elvezet oda hol a boldogság vár
Hol ezer színében ragyog a szivárvány.
Hol a nap fényében aránnyá olvadok,
Annak a karjába kivel boldog vagyok."

"Mint virágnak a napsugár úgy kellesz nekem,
tudom: ez egy el nem múló szerelem.
Éget a vágy, amikor hozzád érek,
minden porcikámmal csak téged érezlek.
Nem érdekel semmi, csak hogy veled lehessek,
s forró szívemmel téged szeresselek!
S ha néha össze is veszünk, én akkor is nagyon szeretlek,
örökké veled maradok, s nem lesznek már könnyek.
Éjszakákon veled töltöm minden percem,
mert csak az enyém vagy egyetlen szerelmem!"

"...de néha-néha,ha tükörbe nézek,hatalmas ürességet érzek,mintha kihagytam volna valami fontosat,amire már nincs időm...és a nappalok úgy telnek el,mint egy álom,minden éjszaka a reggelt várom,talán ma lesz a napja,hogy fog történni valami,amiért még érdemes élni..."

"Előfordult már veled, hogy nem volt kedved elaludni, álmokba merülni, mégis reggelig ébren is csak álmodni tudtál? És aztán mégis felkelt a nap, minden csendes.
Még senki nem vette észre, hogy új nap kezdődött; Hogy lehet ezt elviselni egyedül? Olyan gyönyörű, ahogyan az éjszaka átengedi a világot a fénynek, és mégis csak sírni tudnék.
Mindent csak elveszíteni tudtam, még azt is, ami sosem volt az enyém. Sose lesz. Ő mondta..
És.. ezen a reggelen is elveszett egy tegnap.. Minden nap.. Hogyan tudnám várni a holnapot? Ha ez a pár év is ilyen hosszú volt, amióta élek, mire tudnék még várni?
Olyan könnyű volt.. Ő nem ígért semmit, mert nem tehette. Mégis elég volt egy pillantás, hogy elhiggyem, Ő sem akar elveszíteni.. És akkor már nem kellett megígérnem semmit, mert ettől a pillanattól kezdve nem számított senki más.
És boldog voltam, ha egyáltalán adhattam valamit.. És már attól is a fellegekben jártam, ha nem csak gondolhattam rá, hanem a közelében is lehettem. Pedig.. ez volt a legtöbb..
És mégis.. önző vagyok. Üvölteni tudnék, hogy szükségem van rá..
El tudod képzelni, milyen érzés nap mint nap arra ébredni, hogy még mindig magányos vagy? És ha ez soha nem is volt másképp? Azt hittem, hogy hozzászoktam már..
De.. ha csak ránézhettem, el tudtam képzelni, hogy mindezt a rosszat örökre el tudom felejteni. Hogy van valaki, akinek vigyázhatom az álmát, és vele együtt örülhetünk annak, hogy élünk..
Akinek foghatom a kezét, megsimogathatom az arcát.. Akit átölelhetek, akivel nézhetem a naplementét, és akivel minden pillanat csak gyönyörű lehet..
De lassan közeledik a hajnal.. Lehet, hogy gyönyörű lesz, de úgy sem látnék belőle semmit a könnyeimtől.. Ő még biztos alszik.. Neki van kiről álmodnia.."

"Gondolom sokunknak ismerős az érzés, amikor fáj belül... valahol a mellkasnál... Talán ez lenne a lélek, vagy valami ilyesmi. Vagy erre mondják azt, mintha megszakadna a szívem. Amikor rájössz, hogy az örökre nem is olyan hosszú idő, amikor fel kell fognod, hogy egyszerűen túlléptek rajtad, és már nem is tudsz sírni, csak nézel ki a fejedből. Mit lehet ilyenkor tenni? Egy idézet jut erről eszembe: "Nincs rettenetesebb érzés, mint elválni, örökre elszakadni attól, akit szeretünk, s tudni, hogy az a kín, melyet ma is alig bírtunk elviselni, holnap is visszatér, holnapután is, azután is..." De mi van akkor, ha nem akarom? Ha nem akarok holnap is így ébredni...hogy belehaltam...egy kicsit. Mert már másé az, amiről azt hittem, mindig az enyém lesz. Igen, biztos sokan érezték már ezt, és sokan túl is élték, talán nekem is sikerül."

"Vannak dolgok, amiket sosem felejt el az ember. Kezdett ráébredni, hogy ezek a dolgok - a zene, a holdfény vagy a csók -, amiket a gyakorlati életben az ember pillanatnyinak vél, és éppen ezért nem sokat törődik velük, pontosan ezek a dolgok tartanak a legtovább. Talán nevetségesnek tűnnek, mégis ezek dacolnak a legtovább a feledéssel."

„Gyűrött az ágy és nem jön az álom. Nem szól zene, hiába várom. Üvölt a csend, és hallgat az élet, rám tör egy érzés: Szeretlek téged!”

Kérlek, ne kelljen még mennem! Ne kelljen még itt hagynom őt! Kérlek... Istenem, hadd maradjak még vele, hadd szeressem még egy kicsit! Ígérem, nem fogok elpazarolni egyetlen pillanatot sem! Ölelni fogom, nem engedem el.

„Ha felhőket nézem, bánatomban csak arra tudok gondolni, hogy tiszta szívemből szeretnélek magamhoz láncolni!”

„Van egy álom, mely szívemben él, mely rólad szól, és lelkemhez ér. Két karod átölel, szád a számhoz ér, de csak a vágy marad, mert az álom véget ér!”

Kedvenc:

"Mostantól úgy gondolok rád mint egy egyszerű hétköznapi fiúra akit bármikor képes lennék szeretni, de nem te leszel az egyetlen. Nem fogok miattad sírni, és nem fogok rád várni. És észreveszem hogy más fiúk is léteznek. A szívem mélyén még mindig reménykedem, de nekem is szükségem van a boldogságra. Nem fogok miattad mindent veszni hagyni úgy, hogy még csak nem is vagy az enyém. Fáj, és nagyon nehéz, de tovább kell lépnem, és most az egyszer nem miattad, hanem magam miatt.."


 

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat